2013. március 19., kedd

Karamellás csokis-chilis macaron


Holnap nemzetközi macaron nap!!! :)

Itthon tavaly rendezték meg először és hatalmas sikernek örvendett. Mire munka után odaértünk, hosszú sor és kevés macaron fogadott :(
Idén szemfülesebb voltam, mert már jó előre megvettem a jegyeket, így remélem, nem kell majd sorbanállni :) Ami még szerencse, hogy pont a közelben leszek, így ha minden jól alakul, időben bejutok.

Ha nem lennék úgy elhavazva, akkor indulnánk Melivel az amatőröknek kiírt versenyen, de sajnos ez most nem fog összejönni. Így marad még 1 évünk, hogy gyakoroljunk, tökéletesítsünk.


Addig is, itt egy újabb recept, amiben nem csak a töltelék más, hanem a shell-ek receptje is.
Bár korábban Pierre Hermé receptjére esküdtem, de ez egy pillanat alatt megváltozott, amikor az alábbi, új recept szerint készült, szerintem tökéletes kis macaronok kijöttek a sütőből :)

A receptet Reni oldalán találtam és úgy voltam vele, ha neki sikerült tökéleteset gyártani, akkor ez a recept lesz a tuti. És be is jött :)


Hozzávalók a shellekhez:

  • 100 g porcukor
  • 100 g mandulaliszt
  • 40-40 g tojásfehérje
  • 25 g porcukor
  • 35 g víz
  • 100 g kristálycukor
  • ételszínezék attól függően mennyire szeretnénk élénkre

Hozzávalók a krémhez:
  • 75 g kristálycukor
  • 1 ek víz
  • 200 ml habtejszín (minél zsírosabb)
  • 150 g fekete csoki (én 50%-osat használtam)
  • 2-3 chili paprika

A krém elkészítése:
  • Tegyük a cukrot és az evőkanál vizet egy lábosba, majd közepes hőfokon kezdjük melegíteni. A cukor lassan elkezd barnulni, megolvadni. 
  • Emeljük a hőfokot, és folyamatos keverés mellett várjuk meg míg a karamell gyöngyözni kezd, és borostyán színű nem lesz.
  • Vegyük le a tűzről majd keverjük hozzá a habtejszínt. Vigyázzunk, mert sistergő hangot fog adni, ami elég rémisztő volt elsőre :)
  • Keverjük sima állagúra a karamellt a tejszínnel -- ha a karamell elkezdene szilárdulni, akkor tegyük vissza a főzőlapra és alacsony hőfokon folytassuk a keverést, így újra megolvad. Ha elkészült, tegyük félre.
  • Vízgőz fölött olvasszuk meg a darabokra tört csokit.
  • A karamellt keverjük a csokihoz, jól dolgozzuk össze.
  • A chilit vágjuk apró darabokra és keverjük a karamellás-csokis masszához.
  • Tegyük félre, hogy egy kicsit kihűljön, szilárduljon, közben készítsük el a shell-eket.

A shell-ek elkészítés:
  • Verjük kemény habbá az egyik tojásfehérjét a 25 g porcukorral, tegyük félre (gyorsan kell dolgoznunk, nehogy a hab összeessen, míg a cukorból szirupot főzünk).
  • A 100 g kristálycukorból és a vízből szirupot főzünk, aminek 110 fokosnak kell lennie.
  • Ha a cukorszirup elérte a megfelelő hőfokot, folyamatosan csurgassuk a fehérje habhoz (a legjobb, ha van olyan robotgépünk, ami állvánnyal rendelkezik, vagy megkérünk valakit, hogy segítsen). Adjuk hozzá az ételfestéket és keverjük addig, míg a hab kihűl.
  • A mandulát és a 100 g porcukrot keverjük össze, majd szitáljuk egy tálba. Adjuk hozzá a másik tojásfehérjét és dolgozzuk össze.
  • A mandulás keveréket óvatosan dolgozzuk össze a tojáshabbal, hogy homogén masszát kapjunk.
  • Töltsük a masszát sima csöves nyomózsákba (én 8 mm-est használok) és nyomjunk egyforma, kis halmokat sütőpapírra.
  • A másik recepttel ellentétben itt nem kell megvárni, hogy a levegőn a shell-ek egy picit megszáradjanak, azonnal mehetnek a 150 fokra előmelegített (nem légkeveréses) sütőbe és 13-14 perc alatt gyönyörűen feljönnek :)
  • Amikor megsültek, húzzuk hideg felületre a sütőlapot és várjuk meg míg teljesen kihülnek a shell-ek, így könnyebb leválasztani őket és nem sérül az aljuk.

A kihűlt shelleket töltsük meg a csokival és műanyag dobozban - nem lefedve!! - a hűtőben egy éjszakát (vagy ameddig kibírjuk, hogy ne nyúljunk hozzá :) pihentessük, a tökéletes állag érdekében.
A töltelék akkor lesz jó, ha nem azonnal csíp, hanem csak később, az utóízben érződik a pikáns chili íz.




2013. március 18., hétfő

Karaj citromos-parmezános-fenyőmagos bundában, olajbogyós-fetás kuszkusszal


Jó hosszú címe lett ennek a fogásnak :) De, amilyen hosszú leírni a nevét, olyan hamar el lehet készíteni.


Szeretem a gyorsan elkészítehető ételeket, mert a nagy rohanások közepette is mindig változatosakat tudunk enni. Nagyon szeretek kísérletezgetni, és egy-két ételtől eltekintve, mindig valami újat próbálok ki, illetve abból főzök, vagy ahhoz keresek receptet, ami itthon van. Szerencsére elég jól felszerelt éléskamrával bírok, így általában nem okoz gondot, egy hirtelen kipattant ötlet megvalósítása :)

Hétvégén általában azt vesszük észre, hogy már nagyon éhesek vagyunk és ilyenkor már nincs idő hosszan főzőcskézni, gyorsan az asztalra kell kerülnie valaminek. Most is valahogy így történt. Az egészben a leghosszabb a fotózás volt :)


Hozzávalók (4 személyre):
  • 4 szelet csontozott karaj
  • 2 szelet kicsit szikkadt kenyér feldarabolva
  • 1 citrom héja
  • 50 g reszelt parmezán (nekem csak 30 volt)
  • 50 g fenyőmag
  • 2 szál rozmaring levelei
  • 2 ek liszt
  • 2 tojás felverve
  • olívaolaj a sütéshez
  • 0,5 l zöldségalaplé (én bio leveskockából készítettem)
  • 3 dl kuszkusz
  • 100 g olívabogyó
  • 100 g feta sajt
  • 1 citrom leve
  • pici só

Elkészítés:
  • A hússzeleteket mossuk meg alaposan, itassuk le róluk a vizet, majd alaposan klopfoljuk ki őket, hogy 5 mm vékonyak legyenek. Sózzuk meg mindkét oldalukat, majd tegyük félre.
  • Késes robotgépben a feldarabolt kenyérszeleteket, a citrom héját, a parmezánt, a fenyőmagot és a rozmaringot morzsásítsuk - ez lesz a bunda :)
  • A lisztet és a felvert tojásokat és a morzsát tegyük egy-egy mélyebb tálba, egymás mellé.
  • Forrósítsunk olajat egy nagy serpenyőben, közben kezdjük el panírozni a husikat -- liszt, majd tojás és végül a morzsa.
  • 2-3 perc alatt süssük aranybarnára mindkét oldalukat.
  • Míg a husik sülnek, forró vízben feloldom a zöldségleves kockát és beleöntöm a kuszkuszt. Lefedem, hagyom, hogy megfőjön magától.
  • Amikor a kuszkusz megpuhult (duplájára duzzadt a vízben) hozzákeverem a feldarabolt olajbogyókat és belemorzsolom a fetát.



A karaj receptje a GoodFoodból van.