2013. július 29., hétfő

Őszibarackos-szederkrémleves kókuszos habgaluskával


Ez a nyár a gyümölcskrémlevesek bűvöletében telik nálam.
Korábban talán sosem csináltam még egyszer sem, de idén valamiért nagyon rákaptam.
Magukban, nyersen sajnos nem nagyon eszem gyümölcsöt, de így, leves formájában minden nap, akár többször is el tudnám viselni. Persze, ez nem egyenlő azzal, mintha magában enném a gyümiket.
Az alábbi leveshez a szedret megkívánta, a barackoknak meg muszáj volt a levesbe kerülniük, mivel már nem sok volt nekik hátra :)




Hozzávalók:
  • a leveshez:
    • 500 g szeder
    • 350 g őszibarack
    • 80 g kristálycukor
    • 3 dl víz
    • 180 g (görög) joghurt
    • 1 dl főzőtejszín
    • 1 közepes rúd fahéj
    • 8 szem szegfűszeg
  • a habgaluskához:
    • 3 dl tej
    • 2 tojásfehérje
    • 2 ek kristálycukor
    • 2 tk kókuszkrém

Elkészítés:
  • A szedret, barackot megmosom, meghámozom majd egy nagyobb lábosba teszem, felöntöm a vízzel, hozzáadom a cukrot, végül a fahéjat és a szegfűszeget. 
  • Magas lángon 10-15 perc alatt felforralom, majd egy sűrű lyukú szűrőn több részletben átpaszírozom egy másik lábosba.
  • A joghurtot összekeverem a tejszínnel, majd a gyümölcsléhez adom, elkeverem.
  • A levest közepes hőfokon felforralom.
  • Míg forr, elkészítem a galuskákat, madártejhez hasonlóan.
  • A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verem, majd hozzákeverem a kókuszkrémet.
  • A tejet megmelegítem, de figyelek, hogy ne forrjon fel. Kis adagokban a tojásfehérje habot a tejben megfőzöm. Először az egyik oladalát, majd a másikat is. A kész galuskákat rácsra szedem.
  • A levest alaposan lehűtjük, majd a kókuszos galuskával tálaljuk.



3 megjegyzés:

tejszínhab írta...

Nagyon guszta, jól behűtve jobb mint egy fagyi :)

bistro at home írta...

Kedves tejszínhab én is így gondolom :) Ezen a nyáron nálam a gyümi leves áll nyerésre a fagyival szemben ;)

Unknown írta...

Nagyon jól esne nekem is :)
Sajnos nálunk egyedül vagyok a gyümilevessel... de a fagyit az utóbbi években én is jobban hanyagolom, egy gombóc után kidőlök. Lehet, hogy öregszem? :)